Minden jegyzet A vitairat

Tisztelt Rendőrség! Tekintetes Kapitány Úr!

FREEDOOM · 2026. 10. 09.

Alulírott Kovács Jánosné (született: Szabó Erzsébet, a harmadik emeletről, tetszik ismerni a megboldogult férjemet, a Jánost, aki a postánál volt ellenőr) és a lakóközösség nevében az alábbi súlyos bűncselekményt és közbiztonsági veszélyeztetést (https://dalszerzo.hu/hirek/egyutt-az-emberi-ertekert/) kívánom bejelenteni.

A mai napon, szentbeszéd után sajnálattal tapasztaltuk a lakótársakkal, hogy az Kodai Zoltán utca 5. szám alatti, egyébként frissen meszelt (bár a sárga festék már pereg, de ez a közös képviselő bűne) műemlék jellegű bérházunk homlokzatát ismeretlen, vélhetően kábítószer-élvező, de mindenképpen megneveletlen huligánok és punkok brutálisan megrongálták.

Ezek a züllött alakok – akiket a földszinti özvegy Bözsike néni látott is a gangról tegnap este kilenckor, mikor a kutyát engedte ki, és az egyiknek konkrétan taréj volt a fején, mint a kakasnak, a másiknak meg lánc lógott az orrából, Istenem, hová lesz a világ – óriási, ragacsos papírokat, úgynevezett plakátokat mázoltak fel a kapualj mellé. Valami külföldi, sátánista zenekart hirdetnek rajta, meg azt írja ott nagy betűkkel, hogy „PROMPT”. Megkérdeztük a sarki fűszeres fiát, azt mondja,

ez valami számítógépes dolog, amivel az interneten garázdálkodnak.

Ez a cselekmény nemcsak, hogy csúfítja a szocializmusban még kulturáltan rendben tartott házunkat, de a ragasztó szaga is fojtogatja a földszintieket!

Együtt az emberi értékért AI Manifesztó: https://dalszerzo.hu
Együtt az emberi értékért AI Manifesztó: https://dalszerzo.hu

Kérjük a Hatóságot, tessenek azonnal kijönni a helyszínre, a plakátokat a bűnjelkamrába elszállítani, a tetten ért fiatalokat pedig elzárni, mert félünk este lemenni a kukákhoz! A falfirkászok biztosan itt ólálkodnak a kapualjban, mert Bözsike látott egy gyanús villanygitár-tokot is a biciklitárolónál elrejtve.

Tisztelettel és a rendért való aggodalommal:
Kovács Jánosné Erzsike
főbérlő és a lépcsőházi fegyelmi bizottság (önkéntes) elnöke

U.i.: Mellékelten küldjük a készült bizonyítékot, amin jól látszik a taréjos feje az egyiknek, bár kicsit bemozdult, mert a Bözsike keze reszketett a felháborodástól.